Csökmőn is bemutattuk a filmünket

Címkék

, ,

DSCF7005A Szeghalom melletti Csökmőn félszáz érdeklődő előtt mutattuk be az Erdély nyugati ablakában című filmet. A helyiek az Itthon vagy! nemzeti kampány keretében vetítették le az egyórás alkotást. Az Itthon vagy kampánynak az a célja, hogy bemutassa a helyiek számára egy adott településnek és környékének látnivalóit, érdekességeit, turisztikai értékeit.

Reklámok

Bukarest is ránk figyelt

Címkék

, , , ,

A Román Televízió magyar adásában is bemutatták az Erdély nyugati ablakában című megyejáró dokumentumfilmet, melyet legutóbb a Szent László Napok keretében mutattak be. A magyar adásban a 43:45 percnél kezdődik a tudósítás.

Az adás itt tekinthető meg: Román Televízió magyar adása 2013. július 16

Szent László Napok – Nagyváradi Magyar Napok

Címkék

, , , ,

Június 29., szombat
10.30 Nagyváradról elszármazottak találkozója – gyülekező, regisztráció
– Régi Nagyvárad – képeslap-kiállítás
– Összeállítás Boros Zoltán Nagyváradról szóló filmjeiből
– Boros Zoltán: Énekben hallottam – zenés könyvbemutató
Szervező: Pro Partium Egyesület, Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Helyszín: Partiumi Keresztény Egyetem Díszterme (Teleki/Primăriei u. 27.)

11.00 Városnézés magyar és román idegenvezetéssel
Idegenvezető: Moldován Gellért Lajos tanár
Gyülekezési hely: Rhédey-kert (Bălcescu Park)

13.00 Erdély nyugati ablakában – filmvetítés
Szervező: Varadinum Film Egyesület
Helyszín: Partiumi Keresztény Egyetem Díszterme (Teleki/Primăriei u. 27.)

14.00–19.00 Ismerd meg Szent László városát – vetélkedő
Szervező: Partiumi Keresztény Egyetem Diákszervezete
Gyülekező: Rhédey-kert (Bălcescu Park)

15.00 Várlátogatás idegenvezetéssel
Idegenvezető: Pápay Zoltán vállalkozó
Gyülekezési hely: Góbé Csárda (Dobrogeanu Gherea u. 26.)

15.00 Dr. Szilágyi Ferenc: Közigazgatás a Partiumban – a honfoglalástól napjainkig; könyvbemutató
Szervező: Partiumi Magyar Művelődési Céh
Helyszín: Partiumi Keresztény Egyetem, Bartók-terem (Teleki/Primăriei u. 27.)

16.00 Hang-színek – válogatás nagyváradi zeneszerzők alkotásaiból
Szervező: Classic Arts Művészeti Egyesület
Helyszín: Partiumi Keresztény Egyetem, Bartók-terem (Teleki/Primăriei u. 27.)

21.00 Operettest. Fellépnek: Bódi Marianna (szoprán, Magyar Állami Operaház, Budapest), Haja Zsolt (bariton, Magyar Állami Operaház, Budapest), Böjte Sándor (bariton, Csokonai Színház), Balla Melinda (Csokonai Színház)
Helyszín: Rhédey-kert (Bălcescu Park)

Erdély nyugati ablakában – Filmvetítés a Szent László Napokon

Címkék

, , , ,

1Nagyváradon, illetve Bihar megyében sokan láthatták már a Varadinum Film Egyesület által tavaly bemutatott, Erdély nyugati ablakában című megyejáró dokumentumfilmet. A Szent László Napok keretében azon Váradról elszármazottak is megtekinthetik, akiknek mindeddig nem volt alkalmuk látni a kivételes produkciót. Ugyanakkor számítunk azon helyi lakosok érdeklődősére is, akik szeretnének újra gyönyörködni a lélegzetelállító felvételekben. A film sajátossága, hogy Villányi Zoltán operatőr-rendező és csapata madártávlatból is bemutatja Szent László városát, annak épített örökségét, valamint Bihar megye természeti kincseit. Így eddig még nem látott szögekből ismerhetjük meg a Sebes-Körös parti város és a környéke látványosságait. A film összesen 57 látnivalót sűrít szűk egy órába, a végső változat pedig több száz órányi anyagból volt összeválogatva. A négy nyelven, magyarul, románul, angolul és németül megjelent filmet a helyszínen meg is lehet majd vásárolni.
A vetítés 2013. június 29-én, 13 órakor kezdődik a Partiumi Keresztény Egyetemen.

Átlépjük az országhatárt

Címkék

, , , ,

wpreBerettyóújfalu Város Önkormányzata, a Bihari Népfőiskola és a Megyei Népfőiskolai Egyesület tisztelettel meghívja Önt és barátait 2013. május 24-én 17 órára a Makk Kálmán Filmszínházba az Erdély nyugati ablakában Nagyvárad és Bihar megye látványosságai című dokumentumfilm vetítésére.

A vetítés után beszélgetés a film alkotóival.

A belépés díjtalan!

„Az első mozgóképek Nagyváradról 1940-ben készültek, melyek szerepelnek a mi filmünkben is.
Megmutatjuk benne a világ legnagyobb jégbarlangját, Románia legnagyobb bazilikáját, a Holnapos költők fészkét, továbbá Pádis egyedülálló karsztvidékét. 57 helyszín 57 percben, egyedülálló légi felvételeket is láthatnak a régióról.
A film szerzői 1990 óta tudósítanak romániai és magyarországi közszolgálati televízióknak, készítettek dokumentumfilmet a nagyváradi várról, Bogdánffy Szilárdról, Erdély első boldoggá avatott püspökéről, megalapították Nagyvárad magyar videoportálját, és jelenleg nagy sikerrel vetítik ezt a filmet, ami azért hiánypótló, mert a városról sem környékéről nem készült hasonló film az elmúlt húsz évben.
A Varadinum Film Alapítvány vezetői mindenkit szeretettel várnak a vetítésre.”

Villányi Zoltán rendező